Olaszország - Franciaországgal állandó versenyben - minden kétséget kizáróan a világ egyik vezető bornagyhatalma. Az ország minden tartományában vannak borvidékek, a majdnem háromezer éves szőlőtermesztési hagyományoknak köszönhetően pedig, amellyel a terroir (a klíma, a földrajzi elhelyezkedés és a talaj), a borkészítéshez alkalmazott technológia és maguk a helyi fajták hármas egységét tökélyre kísérletezték, minden adott a komoly minőségű borok készítéséhez. Ma már a fapados légitársaságok segítségével Itália minden nagyobb földrajzi egységébe eljuthatunk mindössze pár ezer forintért, így a páratlan kultúra, a méltán híres gasztronómia mellett az egyedülálló borfelhozatalról is érdemes tájékozódnunk utazás előtt.
Észak-Olaszország
Borvidékei: Trentino - Alto Adige, Lombardia, Piemont, Valle d’Aosta, Liguria, Veneto, Friuli-Venezia Giulia.
Az ország északi része a francia, a svájci, az osztrák és a szlovén határokkal érintkezik. Ma talán nemzetközileg a leg(el)ismertebb borvidék itt Piemont, ahol ma már a világ egyik legkeresettebb bora, a kifejezetten érlelhetőnek tartott, tanningazdag, szikár Barolo (pl.: Vajra) készül. Nagy hangsúlyt fektetnek itt a helyi fajtákra. A régióban közel 50 eredetvédett bor található, amely egyedülálló az olasz borvidékek között. A borászatok csak magas minőségben gondolkodnak, és a területek nagy részén kékszőlőket termesztenek. Híres vörösborai a Barolo, Barbaresco, melyeket a nebbiolo fajtából készítenek, illetve kiemelkednek még a barbera (pl.: Dezzani) és dolcetto fajták is.
Az Ausztriával határos észak-olasz területek, a szomszédos Stájerországhoz hasonlóan a friss, savhangsúlyos fehérborok, könnyedebb vörösborok és pezsgők (Franciacorta, Trento DOC, pl.: Barone Pizzini) készítésére is kiválóan alkalmasak, hiszen az Alpok és az Adriai-tenger felől érkező légáramlatok előnyeit is élvezhetik. Bár a Pó folyótól északra lévő területen sok a sík vidék is, szőlőtermesztésre természetesen a domboldalak napsütötte lankáit használják, például a Garda-tótól fölfelé induló Trentino-Alto Adigében.
Az észak-olasz Veneto borvidékeken található Olaszország legismertebb borexport cikkei, a fehér garganega szőlőfajtából készülő Soave (pl.: Dal Cero) borok és a Prosecco is. A prosecco (pl.: Merotto) jellemzően egy könnyed, szomjoltó pezsgő, s bár e néven igen kis mennyiségben léteznek csendes borok is, a többségük frizzante vagy spumante kategóriákban kerül száraz pezsgőként a polcokra. A mustból alapbort készítenek, majd a charmat technológia részeként a második erjesztés jóvoltából születik meg a pezsgő. Ez a metódus abban különbözik a Champagne-ban gyakorolt hagyományoktól, hogy itt nem a palackban, hanem egy nyomásálló acéltartályban kerül sor a második erjesztésre. A lényegesen alacsonyabb előállítási költségeknek köszönhető, hogy a proseccóhoz (pl.: Sacchetto) kedvező áron juthatunk hozzá. Az ismert prosecco zónán belül egy kisebb, közel 100 hektár nagyságú alrégió is elkülönítésre került, amely a Cartizze nevet viseli. Ez a terület a többinél hidegebb, így lassabban megy végbe az érés, aminek köszönhetően gazdagabb ízeket fejleszthet ki a szőlő. A magasabb minőséghez ugyancsak hozzájárul a meredekebb fekvés. Ha valaki a prosecco „grand cru”-jét keresi, errefelé érdemes tapogatózni.
Nem szabad elmenni a corvina, rondinella és molinara kék fajták triumvirátusa mellett sem, amely szőlőfajták a Chianti utáni második legfontosabb DOC minősítésű vörösboros vidékén készülő bort, a Valpolicellát (pl.: Corteforte) adják. A passito technológiával készült, aszaltmeggyes ízjegyekben tobzódó Amarone della Valpolicella (Corteforte) borok garantáltan meghódítanak minden, a gazdag, érett gyümölcsösséget kedvelő borfogyasztót.
A prosecco, a Soave, az Amarone ezen a vidéken készül, de vannak még itt kincsek bőven, amiket jobb minél előbb felfedezni. Trentino Alto Adige tartomány legészakibb részén helyezkedik el, itt még mindig német nyelven szólalnak meg először az emberek. Az Adige-folyó völgyében helyezkedik el a borvidék, de a szőlők a folyótól egészen a sziklás falakig húzódnak. Szőlőtermesztés 200-1000 méteren folyik, így lehetőség van a különböző szőlőfajtákat különböző mezoklímán termeszteni, majd később akár ezeket kombinálni. Fehérek között szerepel a zöldszilváni, rizling, sauvignon blanc, pinot blanc, innen származik a fűszeres tramini, Tramin városából. Leggyakoribb kékszőlő a schiava, aminek halvány a színe és kesernyés utóízű bort ad. A borvidéken biztosan találkozunk a lagrein fajtával, amely mély színű, legtöbb esetben koncentrált, jól strukturált bort ad. A helyiek nagyon büszkék rá és a főfogás mellé, nehéz húsokhoz ajánlják. A XIX. századtól Dél-Tirolban is megjelentek a világfajták, mint a merlot, cabernet sauvignon (Pl.: Albino Armani) és pinot noir. Érdemes ezeket is megkóstolni, a pinot noirnak kifejezetten jót tesz az itteni klíma. Jellemzően szövetkezeti pincék állítják elő a bort, bár az utóbbi időben egyre több a kisebb termelő.
Közép-Olaszország
Borvidékei: Toszkána, Emilia-Romagna, Marche, Lazio, Abruzzo, Umbria, Molise.
Az Appenninektől északra és a Pó folyótól délre helyezkedik el Emilia-Romagna tartomány. Az itteni szőlőültetvények síkságon terülnek el, ami kiválóan alkalmas a termékeny és nagy hozamú területek kialakítására. A szőlővel beültetett részek nagysága 60 ezer ha. Ez egy óriási szám, és még így is a pármai sonka ismertebb, mint az Emilia-Romagna-i borok. A legnagyobb mennyiséget habzó- és gyöngyöző borból állítanak elő, lambrusco szőlőfajtából. A legtöbb lambrusco maradékcukrot tartalmaz, de vannak komoly minőségű, száraz változataik is.
A nagyjából Pisa és Róma között fekvő területre minden évben turisták millió özönlenek, persze nem csak a chianti miatt. A dombtetőkre épült, akár már 500 éve családi tulajdonban lévő kastélyok és birtokok, az ókori civilizáció ma is látható nyomai, a ciprusfákkal övezett utak és olajfa-ligetek mellett egyszerűen nem lehet szó nélkül elmenni.
Ma mintegy hatvanezer hektáron termelnek itt (elsősorban kék) szőlőt, és az ország ötven DOCG területe közül hét itt található. Az elhelyezkedés, a kitettség és az éghajlati hatások következtében ezen a hatvanezer hektáron az olcsó tömegboroktól egészen a szupertoszkán csúcsborokig mindent megtalálunk.
De a rivaldafényt természetesen továbbra is a Firenzétől délre fekvő fekvő Toszkána kapja, ahol a sangiovese alapú chianti (pl.: Masi) készül. Bár ez Olaszország legtöbbet exportált bora, mind minőségben, mind pedig stílusban is mutathat óriási eltéréseket. Mindenkinek ismerős lehet a szalmafonatos üveg, ami sajnos nem a legjobb minőségű borokat tartalmazta; a "classico" területekről szüretelt szőlőből készült remek chiantikat a fekete kakasos palackokban keressük (Pl.: Ricasoli)!
Sienától 40 kilométerre, a hegyekben található Montalcino városa. Ezen a részen egy különleges terroir alakult ki, ahol keveredik a hegyek és tenger hatása is. Innen kerülnek ki a Brunello di Montalcino DOCG borok (pl.: Scopone), amelyek kizárólagosan a sangiovese egyik klójából sangiovese grossoból készülnek. A bort öt év után lehet forgalomba hozni, és kötelező két évig hordóban és négy hónap palackban iskolázni. Ezzel szemben a riserva tételeket plusz két hónapig kell palackban érlelni. 30 kilométerre Montalcino városától találhatóak a Vino Nobile de Montepulciano DOCG területek. Ezek a védett eredetű borok szintén a sangiovese egyik klónjából, prugnolo gentileből készülnek, de csak 70%-ban. Hamarabb iható, mint a brunello, elegendő két évig érlelni. A talaj ebben a zónában sárga homok, homokkő és szárazabb a klíma, mint a chianti területeken. A legjobb ár-érték arányú bor Toszkánában a rosso di montalcino (pl.: Scopone), amely a Brunello di Montalcino kistestvére.
A tengerparthoz közel fekvő területek sokáig nem érdekelték a befektetőket, míg nem 1968-ban piacra került az első 3000 palack Sassicaia. Ezt követően az Antinori család elkészítette a Tignanellót, és azóta a szupertoszkán borokra irigykednek a bordeaux-i és kaliforniai konkurensek is – hiszen itt már nem kizárólag elsősorban a sangiovese kerül a borba, hanem olyan nemzetközi fajták mutatkozhatnak be nagy olasz vörösborként, mint a cabernet, vagy a merlot.
Persze a kékszőlők-uralta borrégióban is kóstolhatunk remek fehérborokat, például verdicchio szőlőből, vagy pedig a helyiek kedvenc édes borát, a Vin Santót (pl.: Masi).
Az Appenninektől keletre, az Adria partján helyezkedik el Marche tartomány. A területek többségét hegyek tarkítják és a homokos tengerpart jellemző Anconáig, ahonnan délre mészkősziklák váltják fel. A borok fele-fele arányban készülnek kék illetve fehér szőlőből. Híres bortípusuk a Rosso Conero DOCG (85% montepulciano, 15% sangiovese) illetve a Vernaccia di Serrapetrona DOCG (vörös pezsgő, vernaccia nera-ból készül). Őshonos fajtája a tartománynak a verdicchio fehér szőlő, amelyből főként a komplex tételek készülnek.
Marche tartománytól délre helyezkedik el Abruzzo, ezt követően pedig Molise. Abruzzo tartomány kiemelkedő borvidéke Colline Teramane DOCG, Teramo városa körül. Abruzzo egy eddig méltatlanul lenézett borvidék volt „indultak még” minőségű borokkal. A közelmúltban azonban hihetetlen minőségi javuláson esetek át a borok és ma már a borvilág nagy reménységének számítanak, leginkább a populáris borokat adó fajtái és szerte a borvidéken meghonosodott bio módszereket követő termelés miatt. Két fő fajtával dolgoznak Abruzzo és Molise régiókban a montepulcianoval (pl.: Orsogna) és a trebbianoval, de a malvasia is érdekes, muskotályos stílusú borokat ad. Egy különleges termékük a Cerasuolo (pl.: Orsogna) rozé, amely készítése során 8-18 óráig áztatják a héján a mustot, az eredmény pedig egy izgalmas, de a hazai roséknál vastagabb, élvezetesebb ital, melyet akár évjáratosan is fogyasztani lehet. A helyiek igencsak kedvelik ezt a "siller" (a hosszú héjon áztatás miatt a rozénál már sötétebb színű) bort.
Dél-Olaszország
Borvidékei: Puglia, Basilicata, Szardínia, Szicília, Campania, Calabria.
Rómától délre mindössze öt DOCG besorolású terület van (míg pl. csak Piemontban 13). Forró klímája miatt elsősorban testesebb, tüzes, zamatos és gyümölcsös vörösborok készülnek itt, elsősorban helyi szőlőfajtákból – és hála a hozamkorlátozásnak, illetve a technológiai fejlődésnek – ma már egyre nagyobb minőségi hangsúllyal. Állítólag a bürokrácia miatt nem éri meg magasabb minősítésű területekről szüretelni. A borok ár-érték aránya így jó, és nem vállalnak plusz költségeket. Itt olcsóbbak a földek, kevesebb növényvédelemre van szükség és az időjárás kedvez a szőlőnek.
A Nápoly központú Campania tartományban aromás, jó ívású, étel barát borokat találunk, amik elindultak a fejlődés útján. Bár több, mint 41 ezer ha szőlőterület tartozik Campaniahoz, mégis csak három DOCG borral rendelkezik. Fontosabb szőlőfajtái falanghina (pl.: La Guardiense), greco, fiano és a vörös bort adó aglianico. Nápolytól keletre helyezkedik el Taurasi DOCG, ahol a görög telepesek által behozott aglianico szőlőből készítenek három éves érlelésű vörösbort.
Campaniatól keletre helyezkedik el Puglia, ami jelenleg a legdinamikusabban fejlődő tartománya Dél-Itáliának. A 105 ezer ha szőlőterülettel rendelkező vidéken szinte csak tájborként (IGT) palackozzák le a tételeket. Őshonos szőlőfajták a malvasia nera, negroamaro, uva di Troia és természetesen az itthon is egyre népszerű, vastag, lekváros, fűszeres bort adó primitivo (pl.: Consorzio). Puglia, Itália sarka, abban a szerencsés helyzetben van, hogy a szőlőket két oldalról éri a tengeri hűsítő szél és a napsütéses órák száma is magas.
Campania és Puglia között helyezkedik el Basilicata, ahol közel 8 ezer hektár szőlő található. Kiemelkedő terület a tartomány északi részén elhelyezkedő vulkáni kúp, ahol akár 900 méteres tengerszint feletti magasságban is van szőlő. Az itt termesztett szőlőfajta az aglianico, amiből egy jól strukturált, komplex vörösbor készíthető.
Szicíliában 2005-ben lett az első és azóta is utolsó DOCG terület, a Cerasuolo di Vittoria. Ne felejtsük el, hogy a sziget az európai szőlőtermesztés bölcsője volt, valamint itt található a második legnagyobb működő vulkán az Etna (az első a Teide, Tenerifén). Szicíliában kitűnőek az időjárási viszonyok, gyakorlatilag szükségtelen a növényvédelem, mert így is óriási, egészséges fürtöket terem a tőke. Megbízható, jó ár-érték arányú borok kerülnek piacra a szigetről.
A mint már említett Cerasuolo di Vittoria DOCG fontos terület. Maga a név itt már egy vörös házasítást jelent, mely 50-70% nero d’avola és 30-50% frappato fajtákból tevődik össze. Mindkettő szőlőtípus őshonos a szigeten. A nero d’avola (pl: Caruso Minini) szélesebb fürtöket, nagyobb szemű és vékonyabb héjú bogyókat hoz létre, mint a frappato (Caruso Minini). Az előbbire jellemző a szilvás, ibolyás illat, míg az utóbbiról a fűszeresség mondható el.
Az Etna egy nagyon érdekes termőtáj. A tőkék bakművelésben sorakoznak a fekete talajban és közben sütkéreznek a Nap meleg sugaraiban, felettük az Etna állandó mozgásban van és pöfékeli ki a füstöt. A borászatok sokat fejlődtek, de tudják, hogy nem érték még el céljukat. Fő fajták a vulkáni területen a nerello mascalese, nerello capuccio és fehérek közül a carricante. Ezen kívül a sziget fontos fehér szőlőfajtái az inzolia, grillo (Caruso Minini), zibibbo, catarrato és grecanico.
Szicília talán leghíresebb bora a marsala, ami egy város nevét hordozza, és egy erősített bortípus.
Szardínia, ami még Olaszországhoz tartozik, a Földközi-tenger második legnagyobb szigete. A dimbes-dombos táj és a klíma tökéletesen alkalmas a szőlőtermesztésre. Az északi, hűvösebb tájakon a vermentino szőlőfajta terjedt el és került a Vermentino di Gallura DOCG besorolás alá. Ezt a bort általában aperitifként fogyasztják, jól lehűtve. A kékszőlők közül elterjedt a cannonau (grenache), carignano, malvasia nera és bovale. A sziget közép nyugati részéről híres a Vernaccia di Oristano, melynek borát flor (élesztő) alatt tartják minimum két évig.
Szerző:
Süli Tamás, 2004-ben végzett a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Borászati szakán. Dolgozott az egri Gál Tibornál, a neszmélyi Hilltop pincészetnél és a francia Domaine Loew biodinamikus, családi birtoknál. Így a termelés összes aspektusával találkozhatott. Később váltott és a kereskedelem oldaláról foglalkozott borokkal. Jelenleg a Borkorzó, egy borimporttal és -nagykereskedelemmel foglalkozó cég, valamint egy kisvárosi borbolt társtulajdonosa. Hobbiként az etyeki borvidéken saját szőlőjében tevékenykedik.
