Ha történelmi távlatból tekintjük, mondhatjuk, hogy az európai borászat egyik bölcsőjéről van szó. A szőlőtermesztés mezopotámiai kultúrája – az őshonos szőlőfajták vizsgálatából kimutathatóan – Portugália és Görögország mellett Dél-Itáliában érkezett meg a kontinensre. Bizonyítható, hogy a borkészítésnek is több mint 2 500 éves tradíciója van a régióban, hisz az ide érkező – és többek közt Nápolyt is alapító – görög telepesek magukkal hozták a borkészítés és -fogyasztás kultúráját, hogy az az egyetemes görög kultúrával együtt végigsöpörjön a Római Birodalom egészén. Ugyan az etruszkok révén a mai Toszkána területén ekkor folyt már borkészítés, de a dél-olasz borok minősége, népszerűsége az, amely fő motívuma volt annak, hogy a Római Birodalommal egész Európában – Burgundiától Pannóniáig – felfutott a borkészítés. Érdekesség, hogy ez a páratlanul hosszú és izgalmas történet rendkívül gazdagon dokumentálva lett. Ehhez kellettek egyrészt a római gondolkodók, írástudók, például Horatius vagy Cato, a római jogrendszer, de még a Pompeiit elpusztító Vezúv is.
A legtöbben Olaszország e déli részeit forró, kietlen, mediterrán térségnek gondolják, pedig ez koránt sincs így. Ugyan érdemes különválasztani a tengerparti és az ország belsejében lévő területeket, de általánosságban elmondható, hogy mindkét rész vitális és termékeny. Persze általánosan az Amalfi-part ismert, de a borok tekintetében a kincset a hegyek rejtik. A tengerszint feletti magasság, a sok csapadék miatt a klíma itt sokkal inkább kontinentális, és ha a véget nem érő tölgy- és gesztenyeerdőket nézzük, akkor sok-sok száz kilométerrel északabbra érezzük magunkat. Említsük meg Európa egyetlen aktív vulkánját, a Vezúvot is, melynek környéke egyedi mikroklímájával és talajával a nagy fehérborok igazi paradicsoma. Termékeny vidék., vagyis Campania felixA régió latinból eredő neve igen beszédes:
Azt sokan tudják, hogy a Kr. e. 79-ben kitört Vezúv Pompeii városát és környékét nem csak elpusztította, de sajátos módon örök életre is hívta, hisz a vulkanikus hamuba kövülve kivételes állapotban maradtak fenn leletek az utókornak. Ez persze nem csak az épületekre, a szobrokra és az emberi maradványokra igaz, hanem a szőlőtermesztés eszközeire, kultúrájára is. Ebben az időszakban ugyanis a palotakertekben, városok falain belül és kívül, tulajdonképpen mindenütt szőlőt termesztettek, melyek szintén a vulkán fogságába estek. Régészek és borászok egy csapata a ’90-es évek végén feltárt több területet. Az ott talált tőkék, szőlőmagok DNS-vizsgálata által egyértelműen láthatták, hogy ebben az időben mely fajták álltak művelés alatt. Az alapos kutatások nemcsak ezt, hanem a szőlőművelés és a borkészítés folyamatait is rekonstruálni tudták. Kevés olyan hely van Európában, ahol ennyire élő a történelem, ahol még ma is ennyire szoros a kapcsolat az akár több ezer évvel ezelőtti korral.
A víz itt is az egyik legnagyobb kincs
Érdekes kérdés a borvidék vízellátottsága. Míg klasszikus csapadék csak nagyon korlátozott mértékben hull itt, addig viszonylag sok patak fut le errefelé a magasabb hegyekből, így a szükséges nedvesség inkább a talaj közvetítésével érkezik, mely a szőlő egészsége, illetve a kései fajták hibátlan érése szempontjából lényeges.
A szőlőművelés érdekességei
A legtöbb tradicionális európai borvidéken a monokultúra jellemző, azaz szinte kizárólag szőlővel foglalkoznak, Campaniában azonban történelmi hagyományai vannak több haszonnövény egymás mellett való termesztésének. Ez a művelésmód sajátos kihívásokat támaszt a borászok felé – főleg a növényvédelem terén –, de a különböző kultúrák tudatos társításával számos lehetőséget is tartogat. Míg Amalfin a szőlő a legtöbb esetben a legendás citrusokkal él együtt a tengerre néző teraszokon, addig beljebb évezredes hagyománya van a gyógy- és fűszernövények, valamint más gyümölcsök együttes telepítésének.
A La Guardiense borászat és a Falanghina
Koncepciójuk szerint tartózkodnak a túlzó alkoholtartalomtól, a maradék cukor jelenlététől, a hordós aromák domináns voltától – a fehér boroknál egyáltalán nem is használnak hordót –, vagyis mindattól, ami sajnos Campaniában viszonylag általánosnak számít.A La Guardiense, az 1960-ban alapított szövetkezet egyike Itália legnagyobbjainak, mintegy 1000 farmert és 1500 hektárt tömörít egybe, 350 m átlgos tengerszint feleti magasságban, a csizmaszár alsó részén alálható Campania-ban. A szőlészekkel egyedi szerződéseket kötnek, melyben deklarálják a minőséget: a metszésmódot, a hajtásválogatást, a zöldszüretet, a termésátlagot és természetesen a szüret időpontját.
Két fő (helyi) fajtájuk a fehér Falanghina és a kék Aglianico, ezek csak erre a tájra jellemzőek. Előbbi egyesek szerint nagy jövő előtt áll karakterisztikája, egyedisége, populáris tulajdonságai és gasztronómiai szempontból könnyű párosíthatósága miatt. Sokoldalúsága hasonlít a Chardonnay fajtához, ám annál sokkal izgalmasabb tropikális jegyeket vonultat fel, bora telt és nagyon élvezetes, ráadásul rengeteg ételhez lehet párosítani. Nincs semmi romantika, itt komoly méretekben folyik a termelés, mert hiszen ezért jött létre a szövetkezet: 4 millió palackot töltenek évente három brand, a Janare, a Fremondo és a Classico szárnyai alatt, de tradicionális pezsgő is készül. Mi a Janare családot mutatjuk be itthon.
Jannare azoknak a mítikus, boszorkány-szerű figurák a neve, akikről a környező falvak öregei beszélnek meséikben. Ezek fékezhetetlen, dinamikus jellemű és erős nők (állítólag csak úgy, mint az e vidékről származó hölgyek a valóságban), akik szembe szállnak a gonosszal. Napközben ugyanolyan emberi lények, mint bármelyikünk, ám éjszaka egy kenőccsel bekenve magukat gigantikus erővel bíró, boszorkányokká alakulnak át és seprűn közlekednek.
Falanghinájuk az egyik személyes kedvencünk, mert különleges, semmivel össze nem téveszthető, és hihetetlenül gazdag aromákkal bír. Kezdve a virágoktól, a tropikális gyümölcsökön és a tengeri són át, egészen a keserű manduláig. Mindezt az ízben is felvonultatja, vastag és komplex bor, talán kissé lágy, de mediterrán, nagyon meleg tájról származik, mi meg tudjuk neki ezt bocsátani.
Remekül működik házi tésztákkal, gnochival, paradicsomszósszal, carpaccioval, Buffalo mozzarellával, kagylóval, padlizsánnal, lágy sajtokkal.
Szerző:
Rein Krisztián. Az éttermi világban került a borok közelébe, ahonnan pályát módosított és már közel 20 éve foglalkozik borkereskedéssel. Magyar borokkal kezdett dolgozni majd fokozatosan a nemzetközi borokra majd később párlatokra is specializálódott. WSET okleveles borszakértő, borbíráló, számtalan borversenyen és borteszten zsűrizett. Jelenleg a Borkorzó értékesítési képviselője.
