Brit kutatók szerint…
A mindenre kíváncsi brit kutatók szerint egy átlagos, nem különösebben kvalifikált borfogyasztó tíz, legfeljebb húsz különböző szőlőfajtát ismer. Persze a nyitottabb, érdeklődő társaiknál ehhez képest kicsit jobb az arány, ők nem ritkán akár negyvenet is össze tudnak hozni, viszont az igazi borfanatikusok azonban már akár száz-kétszáz szőlőfajta kóstolásával büszkélkedhetnek. Ez sajnos még mindig elenyészően kevés ahhoz képest, hogy a világon több mint 4 ezer (egyesek szerint 10 ezer) szőlőfajta létezik, aminek több, mint 20%-a, közel 900 fajta Olaszországban (is) megtalálható.
A nyugat-európai és amerikai piacon a szakmabeliek, sommelier-k, borszakírók és borkritikusok egyre inkább a ritka szőlőfajtákat preferálják. London, Stockholm, Amszterdam, Brüsszel és New York legkiválóbb éttermeiben és hipszter bárjaiban szinte már elképzelhetetlen egy olyan borlap, ahol nem szerepel pár kimondhatatlan nevű tétel. A személyzet ajánlása nélkül azonban csak a legbátrabbak mernek rendelni például egy pohár agiorgitikot vagy rkatsitelit. Az „elfelejtett”, „majdnem kihalt”, „feltámasztott”, „filoxéra előtti ”és „titokzatos” szavak hallatára beindul a fogyasztók fantáziája, pláne, ha ehhez még egy szentimentális történet is párosul.
Szicilia és a minőségi borkészítés
Szicília szigetén úgy 40 évvel ezelőtt komoly fejtörést okozott, hogy a tömegborok helyett hogyan lehetne minőségibb borokat készíteni. A sziget szőlői korábban az alkohol- és a mustgyártás alapanyagát biztosították. Ma már egyre nő a palackos borok aránya, amelyet nagyon jó ár-érték arányban tudnak készíteni.
Másik meglepetés lehet a borkedvelők számára, hogy Szicília elsősorban fehérbortermelő régió. A magasabb hegyoldalakra felvitt szőlők termése nem csak alkoholban gazdagok, hanem aromaanyagokban is. A borkészítési technológia fejlődése is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a szicíliai borokról egyre többet lehessen hallani a világban. Kezdetben sokan mozdultak a klasszikus szőlőfajták irányába, mint például a chardonnay, a syrah és a merlot, ez kétségtelenül lendített az eladásokon, de nem hozta el a várva várt sikereket a nemzetközi piacon.
A Caruso & Minini birtok
Szerencsére szép számmal akadtak borászok, akik úgy gondolták, hogy az ősi szőlőfajtákhoz kell ragaszkodni, ezek tükrözik kellőképpen a különleges terroir-t. Gondolom, említenem sem kell, hogy a Caruso és a Minini családok, amikor úgy 20 éve vérbeli helyiekként megalapították a Caruso & Minini birtokot, az utóbbiak táborát erősítették és a Grillo, a Catarratto, az Inzolia, a Nerello Mascalese, a Frappato és mára a legnagyobb területen termelt Nero d’ Avola fajták telepítése mellett nem maradhatott ki kedvenc szőlőfajtájuk a Perricone sem.
Stefanonak Carusonak és Mario Minininek természetesen határozott elképzelései voltak arról, hogy a lehető legtermészetesebb úton szeretnének elindulni a borkészítésben, csakis az organikus szőlőművelés praktikáit követve. Egyedülálló módon, az igen forró és száraz körülmények ellenére öntözésről hallani sem akartak, száműzték a növényvédő szereket, a mai napig helyette inkább kamillateát és egyéb gyógynövényekből készülő főzeteket, „teákat”, valamint narancsolajat, fedőnövénynek pedig babot használnak és kizárólag kézzel szüretelnek.
Egyébként olyan jó a sziget klímája szőlőtermesztési szempontból, hogy csak nagyon ritkán van szükség tevőleges növényvédelemre. Vörösboraik a lehető legkíméletesebb módon, a gravitáció erejét használva, csömöszölés nélkül készülnek, ami nagyon ritka borászati metódus. Eltökélt céljuk a fajták egyediségének hangsúlyozása az elegancia és frissesség megőrzése, ezért új fahordót sem használnak.
Személyes kedvencünk: Perricone
A Perricone fajta az egyedi fajták között is különleges. Habár a 19. század derekán a leginkább termesztett fajta volt Szicília szigetén, mára jóformán csak 1-200 ha maradt a nyugati oldalon. A 20. század második felében már a Nero d' Avola vette át a szerepét, amely nagyobb biztonsággal, nagyon meleg évjáratban is megfelelő savval szüretelhető. Nem kell nagyon taglalni, hogy ez a szigeten kulcsfontosságú. Pedig pont olyan bor lesz belőle, ami manapság nagyon keresett, azaz a friss, üde, gurulós gyümölcsökkel és keleti fűszerekkel teli, könnyen érthető és iható, de azért markáns, esetleg nyáron is (enyhén behűtve) vígan fogyasztható vörösbort. Érdekes fajtasajátosság a viszonylag markáns tannin és a korty végén megjelenő kesernyés ízérzet, mely talán leginkább a vadmeggyhez vagy egy nem túlságosan megpörkölt babból készített kávéhoz hasonlítható, akár egy costa ricai speciality kávé... A titok a termesztéssel kapcsolatban állítólag az, hogy a hegyek tetejére és viszonylag szeles oldalra kell telepíteni, mert ott mindig szép, teljes érettségben és megfelelő savtartalommal szüretelhető ez a fajta.
Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a szőlőt bio módszerekkel termelték, melynek nagyon szigorú követése és szabályrendszere van Olaszországban (=Naturalmente). A reduktív borászati technológia volt a legalkalmasabb a Perricone értékeinek megmutatására, azaz a kézi szüret után inox vörösbor erjesztőben erjedt és az almasva lebontása, valamint az érlelés is rozsdamentes acéltartályban ment végbe, hordós érlelést épp a fent taglalt filozófia miatt ez a bor nem kapott.
Kétség ne legyen, egyértelműen egy megosztó bor, mintha összekevertek volna egy jó minőségű Zweigeltet némi Otellóval és egy kevés, de markáns Primitivoval. Ritka különlegesség szobahőmérsékleten a télre, enyhén behűtve a nyárra, az egyediséget keresőknek, kedvelőinek ajánljuk. Ahogy általában az olasz vörösboroknál lenni szokott, gyakorlatilag minden (olasz) ételhez párosítható, de magában is igazán egyedi, élvezetes és emlékezetes bor.
Szerző:
Süli Tamás, 2004-ben végzett a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Borászati szakán. Dolgozott az egri Gál Tibornál, a neszmélyi Hilltop pincészetnél és a francia Domaine Loew biodinamikus, családi birtoknál. Így a termelés összes aspektusával találkozhatott. Később váltott és a kereskedelem oldaláról foglalkozott borokkal. Jelenleg a Borkorzó, egy borimporttal és -nagykereskedelemmel foglalkozó cég, valamint egy kisvárosi borbolt társtulajdonosa. Hobbiként az etyeki borvidéken saját szőlőjében tevékenykedik.
